Tésa

Tésa ősi magyar település. Az Ipoly folyó bal partján, a Börzsöny völgyében, közvetlenül a szlovák határ mentén helyezkedik el. A történelem viharai, a törökök megszállása, a háborúk, az Ipolymenti árvizek sem kerülték el a településünket.
        A trianoni diktátum miatt Tésa árván maradt, elvesztek piacai, családok váltak ketté Trianon után az Ipoly folyó országhatárrá válásával megszűntek a kulturális, gazdasági és emberi kapcsolatok. Az országhatár közelsége miatt nem történtek fejlesztések, nem épültek jelentősebb ipari létesítmények, megszűntek a TSZ-ek (pedig Tésán termelték a bogyós gyümölcsök közül a legnagyobb mennyiséget), felszámolták az iskolát, és most megszüntetik buszjáratainkat is.
        A Trianon előtti 300 fős településből mára pici, 98 fős falucskává lettünk. Minden erőnkkel azon munkálkodunk, hogy az itt maradó idős emberekről tisztességgel tudjunk gondoskodni, megfelelő ellátást tudjunk nyújtani számukra.
        A hátrányból (érintetlen, természetes környezet) előnyt szeretnénk kovácsolni. Szeretnénk természeti, kulturális értékeinket megőrizni. Célunk, hogy a Tésára látogató, és ide költöző emberek minden tekintetben tiszta környezetben és biztonságban tölthessék idejüket.

Aktuális

Nyárköszöntő Sváb Napok

Bővebb információk a plakátra kattintva.  

XII. Hungarian Blitz Weekend

PÉNTEK, 2016.08.05 10:00-tól KAPUNYITÁS, SZÁLLÁSOK, SÁTORHELYEK ELFOGLALÁSA 14:00-tól (HELYSZÍN: VERŐCE, CSATTOGÓ-VÖLGY) ÚJ OPELEK BEMUTATKOZÁSA az Opel Magyarország ...

IV. Vámosmikolai Lovasnap

Dátum: 2016. augusztus 6. (szombat) 10:00 Programok 10:00 A rendezvényt megnyitja: Bárdi Alex Polgármester 10:10 LOVAS PROGRAMOK (Hivatalos weboldal a rönkhúzó ...

Tésai Pihenő

Falusi parasztház a 75 fős Tésa településen.  

Mégtöbb

Főzőház Tésán

Ennek az épületnek az oldala mindenfele nyitott, csak teteje van. Van benne egy négyfunkciós főzőegység (bográcsos főzőhely, kemence, ...

Tésai tekepálya

A régi tésai kukoricagórét a nevének megfelelően kukorica tárolására használták. Aztán a téesz megszűnt, a góréban nem tároltak ...

Mégtöbb

Kiemelt úti célok

UA-81347641-1