Nagybörzsöny


Nagybörzsöny a Dunakanyarba látogatók kedvenc kirándulási célpontja, német nevén Deutschpilsen. A község a Börzsöny hegység nyugati, az Ipoly felé elcsendesülő völgyében fekszik.
Nagybörzsöny műemlékekben gazdag, a település legrégebbi és legszebb műemléke a falu bejáratánál lévő Szent István templom. A település központja a Bányásztemplom köré tevődött át, melynek építése a XIII. század közepére vezethető vissza.
A faluba érve, főleg az út jobb oldalán a pince-présház együttes fogadja az idelátogatókat.
A Bányásztemplom mellett található az 1983-ban megnyitott Tájház, mely feltehetően egykor a bányagazda háza volt. A falu főterének környezetében áll az evangélikusok klasszicista temploma.
A Börzsöny patak vizét használja a falu észak-keleti részénálló, XIX. század közepén épült vízimalom. A hosszú, nyeregtetős épület lakóház, malom és istálló volt egyben. A mai malomszerkezet hengerszékei az 1930-as években kerültek ide. Nagy örömünkre szolgál a felújított, Nagybörzsöny és Nagyirtáspuszta között 2002-től ismétközlekedő erdei kisvasút.
 

Aktuális

Nyárköszöntő Sváb Napok

Bővebb információk a plakátra kattintva.  

XII. Hungarian Blitz Weekend

PÉNTEK, 2016.08.05 10:00-tól KAPUNYITÁS, SZÁLLÁSOK, SÁTORHELYEK ELFOGLALÁSA 14:00-tól (HELYSZÍN: VERŐCE, CSATTOGÓ-VÖLGY) ÚJ OPELEK BEMUTATKOZÁSA az Opel Magyarország ...

IV. Vámosmikolai Lovasnap

Dátum: 2016. augusztus 6. (szombat) 10:00 Programok 10:00 A rendezvényt megnyitja: Bárdi Alex Polgármester 10:10 LOVAS PROGRAMOK (Hivatalos weboldal a rönkhúzó ...

Butella Borozó Vendégház

Turistaszállás, 5x2 ágyas szobával, közös zuhanyzóval, főzési lehetőséggel, társalgóval. Kulcsosház jellegű üzemeléssel. ...

Édes Otthon Vendégház

5 db különböző stílusú szobával rendelkezünk. Mindegyik szoba saját fürdőszobával ellátott, az indiai szoba pezsgőfürdős káddal ...

Hétszilvafás Vendégház

Megtalálható Kossuth utca 19-21 szám alatt. A falu belterületén lévő épületek, egy sorolt, több lakóházból álló hosszú ...

Mégtöbb

Attila Korcsma

Italok és ételek kedvező áron, jó hangulatban.  

Börzsöny Vendéglő

A Börzsöny Vendéglő a falu köz- pontjában található a Hunyadi tér 1. szám alatt. A vendéglő dohányzó része 36 fő, a különálló, ...

MALOMKERT Hotel, Étterem és Rendezvényközpont

A panzió az étteremtől és a rendezvényteremtől külön álló építmény, ezzel is biztosítva az itt megszállók nyugodt pihenését.A ...

Mégtöbb

Bányásztemplom

Meredek lépcső végén, hatalmas hársfa koronája alatt áll a keletelt Bányásztemplom. A Nagybörzsönybe betelepített ...

Fafaragások kiállítása

Nagybörzsönyben fafaragások kiállítása Új látvánnyal bővült Nagybörzsöny kínálata. 2008. május 1-el megnyitotta kapuit ...

Nagybörzsönyi vizimalom és malomipari kiállítás

A főtértől két perces sétára található az evangélikus templom szomszédságában az Antal-féle műemlék vízimalom. Az 1570. évi ...

Mégtöbb

Édes Mézes Mézeskalács

Mézeskalácsaimat nagy szeretettel készítem mindenféle alkalomra! Egyedi ötleteket is szívesen megvalósítok. Kézműves foglalkozásokat ...

Kézműves sajtosház

Saját magyartarka teheneink tejét felhasználva készítünk közel tizenöt fajta sajtot. Termékeink  kézzel készülnek, adalékmentesen, ...

Lek-Vár-Lak

Amikor 2007-ben megvettük a falu központjában ezt a felújításra váró házat és a hozzá tartozó hatalmas telket, nem is gondoltuk hogy ...

Mégtöbb

Kiemelt úti célok

UA-81347641-1